A szerzői jog megsértésének minősülhet a védelem alatt álló tartalmak online megosztásával foglalkozó platform szolgáltatása és üzemeltetése - ismertette döntését az Európai Unió Bírósága szerdán.
Június 19-én alakul meg hivatalosan az ötödik generációs mobiltechnológia fejlesztését és hazai bevezetését támogató "5G-koalíció" - jelentette be Deutsch Tamás, Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos.
Drágább lesz a budapesti e-jegyrendszer, most 3,16 milliárd forinttal többet fizet ki a főváros a kivitelezőnek a rendszer kiépítésére. Ugyanakkor módosítanak az üzemeltetési szerződésen is, amivel nagyságrendileg 2 milliárd forintnyi megtakarítást érnek el 2023-ig. Így végül összességében 2 százalékkal nő a projekt teljes költsége.
Az EU döntéshozói egy olyan törvényjavaslatot fogadhatnak el, amely a jelenleg Londonban lévő eurós-klíring üzlet elmozdítására ad jogot, vagyis a Brexit után - ha nincs más választás - unión belülre hozhatják az eurós klíringtevékenységet.
A lemaradás fenyegeti Németországot az élet egyre több területét átható digitális átalakulásban - figyelmeztetett Angela Merkel német kancellár egy keddi beszédében.
Mozgóbankot hozott létre a K&H, amely az ország bármely részén bevethető. A konténerből kialakított, két munkaállomásos egység teljesen készpénzmentesen működik. A projekt célja, hogy igény esetén könnyen telepíthessék olyan helyre is, ahol ilyen szolgáltatás nincs vagy csak nehezen elérhető - olvasható a bank közleményében.
A SoFi, vagyis a világ egyik legnagyobb P2P hitelezési platformja beadta banki licenc kérelmét az amerikai betétbiztosító társaságnak - számolt be a TechCrunch.
Az önvezető autók érkezésével felborulhat az egész biztosítási iparág évtizedek óta stabilnak hitt üzleti modellje: ha a közlekedés biztonságosabb, a díjak csökkennek. Sőt, a gépjármű-felelősségbiztosítás jelenlegi formájában teljesen idejétmúlttá válhat. Ugyanakkor a Fidelity befektetési szakértői kételkednek ebben az általánosan elfogadott konszenzusban, szerintük középtávon nem hogy megmaradnak a bevételek, de még nőhetnek is. Hosszú távon pedig új biztosítási termékek érkezhetnek a piacra, amelyek átveszik a tradicionális megoldások helyét - olvasható a Fidelity közleményében.
Nem érhető el vagy akadozik az OTP netbankja és az OTP Webshop szolgáltatás - erősítette meg tegnap a déli órákban a hozzánk beérkezett olvasói jelzéseket az OTP kommunikációs osztálya. Este hat óra után közölték lapunkkal, hogy a nap közben érzékelt technikai probléma megoldódott.
A Bitcoin működési alapjául szolgáló blockchain technológiát tesztelték eddig soha nem látott méretekben az alapkezelői szektorban - jelentette be a Calastone techcég.
Van, aki bármihez nyúl, az arannyá válik. De az nem a Microsoft. A Microsoft álmodta meg először a táblagépet 15 évvel ezelőtt, mégis mindenki úgy tudja, hogy az Apple iPadje az első táblagép a világon. Volt egy Zune nevű hordozható zenelejátszója is, de egy percre sem veszélyeztette az iPod pozícióját és néhányan még biztosan emlékeznek a Lumia-telefonokra, sőt, lehet, hogy valakinél még lapul is otthon egy a fiókban. Íme a Microsoft öt legnagyobbat bukó terméke, amit viszont mások sikerre tudtak vinni.
9:41 perc szemel láthatóan fontos időpont az Apple életében, hiszen az összes hivatalos termékfotón ez szerepel, legyen szó okostelefonról, tabletről, vagy számítógépről. Vajon valami ezoterikus dolog áll mögötte? Vagy van valami üzenete? Vagy simán csak véletlen?
Magyarországon működnek a világ harmadik leggyorsabb 4G mobilhálózatai, és az elérhetőség alapján is a globális top 10 között szerepelnek - derült ki az OpenSignal legfrissebb jelentéséből.
Az OTP a következő években kezdeti fázisban lévő fintech vállalkozások inkubálását tervezi, és adott esetben a befektetési szerepvállalást sem zárja ki. Ezt a célt szolgálja a bank által létrehozott digitális kockázati tőkealap is. A bank mindeközben a "bankolás sok száz elemét, mint egy mozaik kisebb-nagyobb darabjait, egyesével festi át digitálisra" - mondta lapunknak Schenk Tamás, az OTP Bank digitális transzformációs programjának vezetője. Terveik szerint így apránként, de azért elég gyorsan, a teljes kép megújul.
Megválik robotikai cégeitől a Google anyavállalata, az Alphabet. Egy japán cég veszi meg a futó-ugráló robotjairól híres Boston Dynamicsot, amit az Alphabet már egy éve próbál meg eladni. A lépés annak fényében érdekes, hogy a közvélekedés szerint a robotikában van a jövő.
Közeledünk az uniós átlaghoz az elektronikus fizetésekben, de még mindig bőven van tere a javulásnak. Mégis vannak olyan területek, amelyekben élen járunk. Közeleg az új pénzforgalmi irányelv (PSD2), ezzel kapcsolatban az MNB azt üzeni a bankoknak, hogy ne ringassák magukat abba a hitbe, hogy a fintech cégek nem jönnek ide, mert már itt vannak. A bankkártyás ügyfelek várhatóan két fontos változásnak is örülhetnek majd, melyeket az új irányelv részletszabályaiban határoznak meg. Az MNB mindezen túl a blockchain technológiával és a bankok kibervédelmével is kiemelten foglalkozott idei Pénzforgalmi Jelentésében, melyet egy ma tartott rendezvényen mutattak be.
Érezhetően elavult a kis-és közepes vállalatok informatikai rendszere nem csak magyar, hanem európai szinten is - derül ki egy friss kutatásból. Ez azért is jelenthet veszélyeket, mert a munkavállalók 85 százaléka náluk dolgozik.
A technológiai cégek uralják a világ legértékesebb márkáinak rangsorát - derül ki a Forbes legfrissebb "legek"-összeállításából. Jelen pillanatban a világon a legtöbbet az Apple neve éri, de bekerült a szektorból a Google és a Microsoft is a TOP3-ba.
Főként a felsőfokú végzettségűek és a városlakók használják előszeretettel Magyarországon a közösségi gazdasági szolgáltatásokat - derül ki a Sharing Economy Szövetség friss felméréséből. A nem reprezentatív kutatás szerint a közösségi szolgáltatások legfőbb vonzerejének a kedvezőbb árat, a gyorsaságot és a könnyű elérhetőséget tartjuk.